Tudom, ennek a blognak a fiúk életéről kellene szólnia, de "nincs baba mama nélkül", ahogy a párom is mondta a mai este...
Szóval... van egy fórum, ahová rendszeresen járok... mondjuk nem csak oda írok, de az a legtöbbet általam látogatott jelenleg...
Az elmúlt pár napban magam alatt voltam (nem, nem kell sajnálni, sajnos ez egy betegség). Úgy éreztem, egyedül vagyok, nem segít senki...stb. Nehéz volt tisztázni magamban, hogy mi is a baj tulajdonképpen... így leírtam...
Néhány embernek ez nem tetszett. De hát mit tegyünk? 40 nő összezárva egy fórumra... ahogy a párom mondaná: Tyúkól!... már volt egy nagy csörte egy hónappal ezelőtt. Akkor az egyik fórumtársunkat kizártuk a dolgai miatt. Most én lettem a célpont és TALÁLT!
Mikor hazajöttünk és olvastam, már összetettem magamban, hogy mit hogy fogok megírni. Hogy jó volt, hogy ismét kezdek felfelé haladni azon a bizonyos hegyen, hogy minden heppi és jippijéééé...stb. Hogy ismét a depresszió fölé kerekedtem...
Azt kellett olvasnom, hogy meggyanúsítottak, megaláztak, megtépáztak... na nem valóságban, csak a hozzászólásaik sértettek... és fogták magukat elmentek, széthúztak...
Először újra kitört rajtam a depresszió. Sírtam. Töröltem az addig megírt hozzászólást és beírtam nekik, hogy jobb ha egy ember megy el több helyett, akkor inkább legyek én.
Jól esett, amit kaptam. Marasztaltak. Egyik társunk sajnos törölte magát, de másik közösségi szájton üzent, ami külön jól esett :)
Aztán este hazajött a férjem. Bár már a délutáni telefonhíváskor érezte, hogy gond van. A gyerekek már aludtak és beszélgettünk... kiültünk a ház előtti padra és elmondtuk búnkat, bánatunkat, örömünket...stb.
Ő fogalmazta meg: viselkedjek nagylányként. Higgadjak el, aludjak rá egyet, aztán ha holnap úgy érzem, menjek vissza. Hisz ez egy tyúkól. Mindig van valaki, aki konspriál, aki széthúz... mert emberek vagyunk...sőt nők...
